A Zero Hero egy fiatal, induló vállalkozás, 2018-ban. A változás gondolatának megszületése azonban egészen a 90-es évekre, gyerekkoromra nyúlik vissza.
Már kiskoromtól kezdve a tengerek, óceánok szeretetére tanítottak. Kedvenc állatom a delfin volt, iránta érzett imádatomat pedig minden lehetséges módon kinyilatoztattam. A pólóimon, kedvenc sapkámon, de még az iskolai füzeteim borítóin is visszaköszönt a delfin minta. A vizekhez fűződő különleges kapcsolatom kialakulásában meghatározó szerepet játszott, hogy Apukám búvárkodott, nekem pedig megadatott a lehetőség, hogy többször is vele menjek. Minden alkalommal, amikor vele tartottam, csak ámultam és bámultam a halakat és az izgalmas élővilágot, egyelőre csak a víz tükrén keresztül.
Aztán amikor már elég nagy lettem, és én is lemerülhettem vele, akkor kezdődött az igazi szerelem. A kedvenc állatom már nem a delfin volt, sokkal inkább lenyűgöztek a bálnák és a cápák. Teljesen elvarázsolt ez a világ, akkoriban viszont még nem tudtam, hogy a víz feletti tetteim milyen mértékben hatnak ki a víz alatti életre.
Alapvető volt számomra, hogy nem szemetelek, de azt elképzelhetetlennek tartottam, hogy évek múltával a műanyag hulladékom ugyanazokon a partokon köszön majd vissza, ahol gyerekkoromban csodálattal figyeltem a tiszta vizek élővilágát. Talán nem konkrétan az én hulladékom, de akár az enyém is lehetne.
20 éven keresztül kísértem figyelemmel, hogyan alakulnak át a szeretett, rendezett, tiszta partszakaszok vállalhatatlanul szemetessé. Amikor a pár hónapos kislányommal a kezemben helyet kerestem a parton, ahol nincsen szemét, és ahova nyugodt szívvel letehetem kavicsozni, de nem találtam, akkor tudatosult bennem, hogy ez az én hibám is. Mikor én gyerek voltam, ezek a partok tiszták és élettel teliek voltak, ehelyett ma a partra mosva zacskókat, palackokat, virágtartót, fogkefét, borotvát, széttört apró dolgokat, gumipapucsokat, és egyéb, oda egyáltalán nem való szemetet látok.
Nem csak a vízpartok, de a városok is tele vannak szeméttel. Eldobált hulladékok, illegális szemétlerakók, kutyapiszok, és soha véget nem érő lomtalanítások tarkítják városainkat. Urbánus lények révén olyan mértékben kitolódott az ingerküszöbünk a szennyezettségre, hogy hacsak nem történik valami igazán megdöbbentő, sokszor sajnos csak nézünk, de nem látunk. Remélhetőleg mindenki életében eljön majd az a pillanat, amikor kattan valami, és megértjük, hogy a tetteinknek igenis komoly következményei vannak.
Nekem is kellett néhány ilyen pillanat, amelyek ráébresztettek, hogy én is fontos része vagyok a gépezetnek. Ezen felismerések mentén jutottam el oda, hogy elhatároztam, változtatnunk kell. Méghozzá nem csak nekem és a szűk családomnak, hanem minél több embernek. A végső lökést a Zero Hero elindulásához egy 1996-ból Anyukám által előásott hangfelvétel adta meg, amelyen a pár éves énem megtört hangon beszél a környezetvédelem fontosságáról, és arról, hogy változtatnunk kell.
Többek között a következő, nagyon fontos mondat is elhangzott ezen a gyerekkori hangfelvételen:
“De ha majd felnőtt leszek, ezzel fogok foglalkozni.”
Azóta felnőttem, és ez az én történetem. Én ezt a szemléletmódot: a környezet és az élővilág szeretetét, és védelmük fontosságát szeretném a továbbadni a gyerekemnek. És te?
Detti,
#zeroherovagyok
***A képek a szerző tulajdonában állnak, felhasználásuk engedélyköteles!***
