Jótállás

A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet harmadik melléklete alapján készült.

1. KELLÉKSZAVATOSSÁG

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Ön a ZeroHero 2040, Budaörs, Panoráma utca 21., e-mail címe: hello@zerohero.hu – hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?

Ön – választása szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy  igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.

Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?

Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket a ZeroHero vállalkozásnál vásárolta.

A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

1. TERMÉKSZAVATOSSÁG

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha

bizonyítani tudja, hogy:

  • a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
  • a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt
  • felismerhető vagy
  • a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

1. JÓTÁLLÁS

Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Hibás teljesítés esetén, ha (1) a jótállást (garanciát) a megkötött szerződésünkben kikötöttük, vagy ha (2) a termék besorolható az egyes tartós fogyasztási cikkek kötelező jótállásáról szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet mellékletében felsorolt termékek közé, akkor a ZeroHero ennek alapján, a szerződés (1) szerinti időben, illetve a Korm. rendelet (2) szerint 1 évig jótállásra köteles.

Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?

(1) A Fogyasztónak a szerződésben meghatározott határidőn belül a kellékszavatosságra vonatkozó szabályok szerint kell a jótállási igényt bejelentenie. A Fogyasztó – a termék sajátosságainak figyelembevételével – igényelheti a kellékszavatosságnál (3. számú melléklet 1. pontja) jelzetteket.

(2) A Fogyasztót – amennyiben a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó Korm. rendelet hatálya alá tartozó terméket vásárolt, az alábbi jogok illetik meg:

  1. a) A jótállás időtartama egy év. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása napjával kezdődik.
  1. b) A jótállásból eredő jogok – fő szabályként – a jótállási jeggyel érvényesíthetőek. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. Ezek esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.
  1. c) A Fogyasztó a Ptk. 6:159. §-a alapján a jótállásra tekintettel, a kellékszavatosságra vonatkozó igényeket terjesztheti elő a törvényben szabályozott korlátokra is tekintettel (kijavítást vagy kicserélést igényelhet; az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat)
  1. d) A fogyasztó a kijavítás iránti igényét a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.
  1. e) A Fogyasztó igényelheti, hogy a rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagytömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket – a járművekkivételével – az üzemeltetés helyén javítsák meg.Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az elésvisszaszállításról a vállalkozás, vagy – a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén – a javítószolgálat gondoskodik.
  1. f) Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a vállalkozás nem hivatkozhat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?

A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felhívom a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban (termékszavatosságnál, kellékszavatosságnál) meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.